Június - 2017
H K S C P S V
  01 02 03 04
05 06 07 08 09 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 25
26 27 28 29 30  

Erasmus @ NTU

Politikatudomány szakos hallgatóként „European Studies” részképzésben vettem részt a Nottingham Trent University intézményében, a 2013/2014-es hazai tanév őszi szemeszterében. Az alábbiakban a Nottingham-ben töltött félévemről, annak is főleg – a leendő hallgatók szemével talán legfontosabb – operatív részéről számolok be.

Bürokrácia

Az angolszász oktatási rendszer egyik előnye, hogy kevés tárgyat, de alaposan tanítanak. Ez az NTU-nál is így van, a teljes képzésben résztvevő hallgatók félévente 3 kurzust végeznek, ami a Magyarországon megszokottnál jóval alacsonyabb szám. Bármilyen tárgyat is válassz, a „félév” kezdetekor lesz módosítási lehetőséged, már csak az esetleges időbeli ütközések miatt is. Nem klasszikus félévről beszélünk, mivel az Egyesült Királyságban is trimeszterekre bontják a tanítási évet: az NTU-n ráadásul négy hetes karácsonyi szünet vágja ketté az első ilyen periódust, így tart még januárban is a kinti szorgalmi időszak.

Noha ez a Corvinus-on már vizsgaidőszakot jelent, érdemes az itthoni beszámolási kötelezettségeket az angliai szünet alatt (vagy tanári és TO-s megállapodással később, februárban) letudni, és vissztérni Nottingham-be az első trimeszter utolsó heteire.

Ugyanis az általam tapasztaltak szerint a tanárok felkészültsége többnyire nagyon jó, és ami még fontosabb, hogy kifejezetten inspiráló közegről beszélünk – értem ez alatt például a sokféle nemzetből álló hallgatói bázist, a tematikánál szélesebb kört felölelő előadásokat és az interakciót központba helyező szemináriumokat, workshop-okat.

Két kiemelkedő tanárt név szerint is említenék: Dr Imad El-Anis nemzetközis tárgyakat tart, fiatal kora ellenére lenyűgöző tudása van, közvetlen és odafigyel a hallgatókra; Dr Natalie Braber pedig nyelvészettel kapcsolatos kurzusokat visz, lelkesedése ragályos…

Szállás

Persze a kurzusok hallgatása előtt célszerű szállást szerezni, ami – lévén kollégiumi helyet (a 2013/2014-es állapot szerint) csak egész éves szerződéssel lehet kapni – az egy szemeszterre kiutazóknak albérletet fog jelenteni. Ennek árai reális körülmények között a kollégiumi szint alattiak, de természetesen függ a városon belüli elhelyezkedéstől is. Bármely campuson lesznek is az óráid, érdemes az Old Market Square környékén lakni, mert e körül

2

zajlik az élet szórakozóhelyektől a könyvtárig terjedő legtöbb szegmense. De aggodalomra semmi ok, mivel jó a tömegközlekedés, és sétálva is gyorsan el lehet jutni a célhoz. A kiutazókkal mi együtt foglaltunk szállást a Peveril Street-en, ami körülbelül negyedórányi gyalogtávra volt a piactértől.

A szállásunkat többhavi keresgélés után végül a Studentmundial ügynökségén keresztül szereztem meg. És annak ellenére, hogy felszámoltak nagyjából egyheti albérleti díjnak megfelelő ügynökségi díjat (ezt tudtuk előre, nem meglepetésként ért), jó választás volt mellettük dönteni. Akadtak elintézendő dolgok útközben, de ezekre találtunk mindenki számára előnyös megoldást. Például csak októberben fizettük ki a lakbért (rövid, 3-4 hónapos foglalásnál nem mindig havi szintű az elszámolás), és a kauciót is csak a kiérkezésünk után tettük le az asztalra. Ehhez mindössze a Nemzetközi Iroda által kiállított ösztöndíj igazolásra volt szükség, hogy tudják, lesz forrásunk a fizetésre.

Ha sikerült szimpatikus szállást találni, és az szabad is az adott időszakra, érdemes megkérni egy Nottingham-ben tartózkodó diákot vagy közvetett ismerőst, hogy menjen el azt megnézni (és készítsen is róla pár fotót). Kinti összeköttetést meglepően könnyű találni, éljen a közösségi média!

Az albérletek felszereltsége változó lehet, erre jó rákérdezni. A kinti boltokban meglepően olcsón ki lehet hozni a szükséges „tartozékokat”, nekem 15 fontból komplett ágyneműm volt, de melegszendvics sütőt is 4 font alatt intéztünk (ár-érték arányban állítom, hogy ez utóbbi volt a legjobb beruházásunk, annyiszor mentett életet).

A szállással kapcsolatban egy fontos ügyet emelnék még ki: a kaució visszaigénylésének módját. Magyar bankszámlára magas (20-40 font) kezelési költséggel és 4-5 hetes átfutási idővel lehet visszautaltatni a pénzt, ami egy kinti számlára jóval egyszerűbb lenne. Egy a kulcs, hogy több albérelő esetén (ha nincs külön szerződése mindenkinek) csak és kizárólag a „lead tenant” nevén levő számlára tudnak utalni.

Utazás

A kijutásnak igen sok módja, azon belül is több opciója létezik. Mérlegeléskor a poggyászok méretére és súlyára vonatkozó szabályokat kell átrágni, mint mindig… Leggyorsabb és legolcsóbb minden bizonnyal repülővel utazni, itt az alábbi szcenáriókat érdemes összevetni:

- Jet2 az East Midlands reptérre, onnan busz (National Express vagy MegaBus)

- Wizzair Lutonra, onnan busz vagy vonat (leginkább First Great Western)

3

- Ryanair Stanstedre vagy Manchesterbe, onnan busz vagy vonat

Nottingham elhelyezkedéséből fakadóan elképesztő lehetőségeket tartogat az Egyesült Királyság beutazására is: szervezett és saját utakat is jutányos áron lehet megvalósítani. Ajánlani tudom például Dublin városát, ahová Ryanair-rel egy óra alatt el lehet jutni az East Midlands-ről, és 2-3 napot bőven lehet rá találni a félév során (a hostel-ek pedig szimpatikus árakkal operálnak). A tanárok nem veszik olyan szigorúan a hiányzásokat, mint azt a tantárgyi adatlapok sugallják (de érdemes egyeztetni velük), ráadásul ősszel és tavasszal is tartanak egy „olvasási hetet”, ami hosszabb utakat is lehetővé tesz.

És végül, amiről egészen más prekoncepciója van az embereknek: Nottingham-ben nem esik egyfolytában az eső. Sőt, ha nem 3 fontért vettem volna az esernyőmet, pénzkidobásként tekintenék rá. Nem azt állítom, hogy bárki is megússza szárazon, de egyrészt közel sem öntik dézsából nap mint nap, másrészt szemerkélő esőben is elviselhető a környék, harmadrészt úgyis pozitívabban fogod fel a helyzetet (így az időjárást is), ha kint vagy.

Egyetem

Az egyetemi infrastruktúra nagyon fejlett, a City és Clifton Campus-ok termei is jól felszereltek. És mivel a tanárok nem félnek a technikától, építenek ezen lehetőségekre az óráikon. Hallgatói szemmel a No. 1 tárgy mégis a diákigazolvány, ami egyben minden campuson érvényes belépőkártya, menzai fizetőeszköz, sportolási és tömegközlekedési bérlet is. Ezen szolgáltatások igénybevétele a kártyára feltöltött pénzzel, vagy – például a közlekedési társaság(ok) esetében – „napokkal” lehetséges. A campusokon számos helyen található nyomtató és fénymásoló, ezeket az egyetem által rendelkezésre bocsátott 20 font/fő értékű keretből is használhatta minden hallgató. A technikai fejlettséget jól mutatja, hogy a beszkennelt dokumentumokat az NTU-s emailcímre is tovább lehetett küldeni, így pendrive használata nélkül is megoldhatók az ilyen feladatok; de az órarendet is tudod iOS és Android naptárral is szinkronizálni. A kinti emaileket célszerű átirányítani a magáncímre, hogy az elmaradó órák híre (is) eljusson hozzád.

Programok

Nem fogsz unatkozni. A Welcome Week kiváló rálátást ad az egyetem sokszínűségére: a City Campus épületében kitelepülő diák- és sportegyesületek száma (közgázos szemmel) minden képzeletet felülmúl: falmászóktól az íjászokig (utóbbit kifejezetten ajánlom), marxistáktól a nemzetközisekig gyakorlatilag bármilyen

4

diákszervezethez csatlakozhatsz. Érdemes is legalább megnézni pár alkalmat az ilyen csoportoknál, hogy ráláss a diákélet működésére, és esetleg be is kerülj a vérkeringésbe.

Az egyetem hallgatói önkormányzata és más cégek (pl. CityHop Nottingham) által szervett – többnyire egynapos, kedvező árfekvésű – túrák közül is megéri szemezgetni, az Egyesült Királyság sok városába eljuthatsz ezek segítségével.

Ami az éjszakai életet illeti, az egyetem tematikus, és a szórakozóhelyek által szervezett „nemzetközi” bulik is nagy mennyiségben állnak rendelkezésre a félév során. Ezen kívül a város szórakozóhelyei kellően sokféle zenei stílust nyújtanak csütörtök-vasárnap viszonylatban, javallott figyelemmel követni a Bodega, a Coco Tang, a Forum és a Jam Café eseményit is. Pubok tekintetében mindent visz az Old Trip to Jerusalem, de nagyon jó a Canalhouse és (olcsó drink & burger menüjével) a The Bank is. Persze ez csak pár példa volt a jó kezdéshez, a többi már rajtad múlik! 

Hasznos linkek

» Telefon. Független készülékekhez a hazai árakhoz képest 3G-vel együtt is nagy az olcsóság (ingyen házhozszállítással lehet SIM-kártyát rendelni). Az azonos szolgáltatónál levők jellemzően ingyen beszélnek egymással. Ami nekünk bevált:

http://giffgaff.com/goodybags

» Ha nem tudsz kártyafüggetlen készüléket beszerezni itthon, akkor:

http://www.carphonewarehouse.com/pay-as-you-go/deal-finder

» Szervezett utak elsősorban cserediákoknak:

https://www.facebook.com/cityhop.org

» Hogy megtaláld a legjobb helyeket, használd a Foursquare-t

» Bevásárolni ASDA-ban és Poundland-ben a legolcsóbb

» Tömegközlekedés (letölthető alkalmazásuk is van live menetrenddel):

https://www.nctx.co.uk/

» Szálláskereséshez ügynökség:

https://studentmundial.com/home.php

Kérdéseiddel keress bátran,

Gergő gergo.krasznai@gmail.<wbr></wbr>com

Utolsó frissítés: 2016.07.28.